1998. szeptember – Várgesztes

Az első osztálykirándulás. Kis pisisek voltunk akik először találkoztak össze úgy igazán. Egy várban kialakított szálláson laktunk és sokat túráztunk. Nagyon sokat. Annyira, hogy vízhólyagos lett a sarkam, mert egy nem pont a lábamra való bakancsban mentem egész nap, de azon kívül minden tök jó volt. Odafelé úton mindenki széjjelolvasta Sketch PC guruját (melyből aztán szokás lett) és rengeteg viccet meséltünk. Az osztálykirándulásra hivatalosan két napot kapott mindenki: egy szeptember vége csütörtököt és pénteket, de mi tovább maradtunk. Későbbiek években az is előfordult, hogy szerdán este mentünk és vasárnap este jöttünk. Konkrétan a meglátogatott helyekre már nem emlékszem és nem maradt belőle értelmes fotóm, mivel akkoriban még voltam olyan hülye, hogy a tájat fényképeztem, aztán meg nem írtam rá a fénykép hátuljára, hogy hol van, szóval most van 5 erdős dombról készült fényképen három különböző kirándulásról. Ezen kívül még arra emlékszem, hogy az emeletes ágyon Dénes aludt fölöttem, George-nak már akkor hatkor csörgött az órája és megettük a lányok megmaradt kajáját.

1999. június – Tisza-tó

Ez a kirándulás valószínüleg egy vízitúra demónak készült, mert azt Berek nagyon szerette és gondolta nyer magának pár embert az elkövetkezendő évekre. Egyeseknek be is jött. Nekem is csak aztán többet mégsem ültem kenuban. Ez a kirándulás talán majdnem egy hetes volt és minden volt vízitúra a tisza különböző részeire, de a végefelé már nem mentem mert egy kicsit megfáztam. Az első túrán Sketchcsel és Peccel eveztünk és a Smelo volt a kormányos (aki eredetileg tanár volt, de aztán a suli büfése lett). Aztán eveztem még Kristóffal és Zalkával, de Kristóf sosem értette meg, hogy üljön már kicsit kijjebb a középső széken, hogy én is kijebb ülhessek borulás nélkül anélkül, hogy felborulnánk. Már akkor látszott, hogy kétméteres állat lesz belőle. Aztán még voltam egy-két futamon, de már nem rémlik kivel eveztem. Talán egyszer Salzcal is. Borulás talán csak egyszer volt.

Amikor nem volt túra akkor meg foci volt a tábor pályáján, vagy pedig kártyázás a strandon. Sokat nem fürödtünk, mert a víz tele volt ilyen hegyes magvakkal, melyekben nagyon szar volt belelépkedni. Esténként bátor vagy őszintét játszottunk, melyet nem kedveltem és még hazudtam is. Egyik este meg mindenki elmondhatta, hogy melyik tanárt milyen kínok között nézné meg, de lehurrogtak amiért olyan tanárt választam akiről nem tudtam, hogy egy betegség miatt olyan amilyen és hirtelen azt is elfelejtették, hogy legalább ők is ugyanúgy utálták amikor feleltett. Ezt nem éreztem fair-nek miután és végighallgattam mindenkit. Na mindegy, legalább nem fáztunk ezeken a szeánszokon. Egy 6 nm-es sátrat lazán befűtött 30 ember, csak utána szar volt visszamenni a saját jéghidegnek tűnő sátrunkba.

1999. szeptember – Kemence

Ezt a kirándulást nem szerettem és nagyban köszönhető Dénesnek is, aki folyton azzal érvelt, hogy azért szopat, hogy hozzászokjak a kegyetlen élethez. Ez a 14 éves lelkemnek még nem esett jól és frankón sírtam anyámnak, hogy haza akarok menni. Útólag végiggondolva hisztiztem, mint egy kiskurva, de Dénes ettől még egy pöcsfej volt. A túrákból csak annyira emlékszem, hogy a nagy esőzések miatt itt-ott meg volt repedve az országút, meg itt is sokat kártyáztunk és maffiáztak (a többiek, mert én sosem szálltam be). Valakinél volt tápos uno kártya melyben extrább szivatólapok is helyet kaptak, mint paklicsere meg ilyesmi. Meg volt valami éjszakai bátorságpróba, meg Zalka és Bugyi házassága meg már nem tudom mi. Nem volt a kedvenc kirándulásom.

2000. június – Gánt

A vicc, hogy erre az egyre rosszul emlékeztem időpontilag és szeptemberre tettem, de aztán az osztályalbum mást mondott. Az első éjszakai túra itt volt, amit utólag végiggondolva fura, hogy bevállalt az ofő annak fényében, hogy két nappal előtte a szétaggódta magát azon, hogy a bagázs háromnegyede eltévedt az erdőben. A dolog normál túrának indult, de aztán félútan pár lány jelentősen lemaradt és a két tanár visszaindult értük (hogy miért kellettek ehhez ketten azt nem értem). Nálunk meg Dénes elvállalta a túravezetést és szétváltunk. Aztán eltévedtünk, mely szerintem nem kifejezetten Dénes hibája volt és végül is csak hazavitt minket, de azért évekig cukkoltuk ezzel.

Aztán sokat fociztunk és a Piri kartellbe tartozó étteremben és boltokban étkeztünk. Sketchcsel ekkoriban hoztuk össze a Heroes 3 papíros változatát egyéni szabályokkal, de eredeti adatokkal és hatszögráccsal. Meg sokat kártyáztunk a tanárokkal (főleg Kent-et) és próbálkoztunk azzal, hogy ne a jellel szórakozzunk, hanem figyeljük a lapokat, ahogy ők. Csak aztán valaki elkapta, hogy asztal alatt játszanak és oda lett az egész legenda. Persze nem, de egy kicsit igen. A későbbi években inkább pikk-dámát játszottunk. Ezen a túrán is megfáztam egy kicsit és tudom, hogy egy délelőttöt valami nagyon szar ágyban töltöttem, de azt hiszem túrából nem maradtam ki.

Aztán itt megnéztünk még valami kőbarlangot, ahonnan született az ominózus joker mondat, melyet egy felelésért cserébe egyvalaki ellőhetett. “Hematittal átitatott dolomit, kéreg a feküpörcös felszínén”. Hogy volt-e bármi értelme azt ma sem tudom, de Kristóf egyszer előtte és tényleg nem kellett felelnie. A bánya amúgy érdekes volt, de igazából csak arra emlékszem még, hogy az úton odafele menet rugdostam különböző köveket és az egyikkel eltaláltam az ofőm bokáját. Nem örült.

Aztán utolsó este éjszakai túrát tartottunk. Aki tehette aludt előtte, vagyis nagyjából senki. Én akartam aludni, de nem bírtam, mert mindenki fenn kukorékolt aztán begurultam, majd kimásztam az ablakon és focipályán akartam aludni, ahol lekapcsoltam a pálya világítását is. Persze hideg volt és nem tudtam, úgyhogy visszamentem és akkor derült ki, hogy ezek a marhák meg keresnek engem, aztán meg utáltak. Hell yeah. A túra azért is volt izgalmas mert kábé 3 elemlámpa volt, köztük az enyém is. 2-3 körül rohadt sötét volt, de mégsem volt félelmetes. Még az sem, ahogy Dénesék megpróbáltak egy oldaltámadással megijeszteni bennünket. A lányok tinihorrorok történetét mesélték egymásnak és amikor már hangulatban voltak képesek voltak úgy megijedni a leeső sapkámtól, hogy sikongattak. Hajnalra felértük valami nagyobb csúcsra és összebújva vártuk a napfelkeltét, azon viccelődve, hogy akik a latint választották majd 0. órában legalább ilyen korán kell majd kelniük. Aztán hazabotorkáltunk és mindenki aludt egy keveset, majd a délutáni buszon mégtöbbet.

2000-2001 – valahogy nem volt osztálykirándulás (?)

2001. szeptember – Pécs

Ez egy érdekes kirándulás volt, mert úgy emlékszem ezen már nem túráztunk annyit mint régen. Igazából városnézésre emlékszem nagyrészt, meg hogy éjszaka már nem volt busz hazafelé, de hogy mit kerestünk éjszaka lent a városban… Aztán beugrott. Valami hepaj volt. Ilyen utcabálszerűség és már nem volt busz vissza a hegyre, ezért gyalogoltunk a városból. Aonkívül még annyi rémlik, hogy a szállásunkhoz közel volt egy nagyon füves focipálya amin nem pattant a labda és egy szőlőkkel körbeültetett vendégházban laktunk, ahol ugyan lenn volt a zuhanyzó mégis fenn akartak lakni a lányok. Így nem fért be minden fiú egy szobába, ezért George-al kinn aludtunk az előtérbe rakott emeletes ágyon és innen ment minden reggel az ébresztő mivel először hozott hangcuccot. Úgyhogy szólt a Fire!!! Valahol azért lehet, hogy túráztunk, de tényleg inkább az éjszakai séta maradt meg.

Kezdjük a bekapcsolásnál. Mivel nem feltétlenül szervert akarunk otthon üzemeltetni és nem is biztos, hogy 30-40 ezres villanyszámlákat szeretnénk, ezért érdemes nem bekapcsolva tartani a gépet amikor nem kell. Viszont, hogy kapcsoljam be, amikor épp ülök a melóban, vagy utazok. A válasz egyszerű, de a megvalósítása nem annyira az: wake-on-lan. A technológia régóta létezik, már a 10Mbps-es koax kábeles korszakban is volt olyan kártya és alaplap ami támogatta. A lényege, hogy egy egyszerű UDP csomag hatására (magic packet) a gép elindul, mintha csak a bekapcsoló gombot nyomtuk volna meg. A dologhoz kell alaplap ami támogatja, kártya ami fogadja és router ami átengedi. Persze ha nincs az útban router, gond sincs. Az alaplapon a BIOS-ban lehet engedélyezni a WoL jelre való bekapcsolást (valahol ott, ahol az egyéb bekapcsolási beállítások is vannak). A hálókártyán az OP rendszerben kell ezt beállítani. Windows-ban egyszerű a dolog, az eszközkezelőből kikeressük a kártyát és a beállításai közt kikeressül a WoL-t. Linux-on egy kicsit más a helyzet.

• beállíthatjuk egy alkalomra az alábbi paranccsal
  ethtool -s <interface> wol g
• beállíthatjuk állandóra egy init scripttel (init script-ekért lásd: …)
  $ sudo vim /etc/init.d/wolconfig

  #!/bin/bash
ethtool -s eth1 wol g
exit
$ sudo update-rc.d wolconfig defaults

Routerünkön rendeljük hozzá a bekapcsolni kívánt gép IP-jét a MAC címéhez, ugyanis kikapcsolás után a router már nem fogja tudni melyik géphez melyik IP tartozott. Ezt nem elég megtennünk a DHCP beállításoknál, hanem az ARP beállításoknál is össze kell rendelnünk a kettőt. Ezek után a gép bárhonnan ébreszthető a világhálóról. Legegyszerűbb a http://wakeonlan.me oldal szolgáltatása. Ha bekapcsolás után lemásolod a linket akkor később az adatokat sem kell újra beírnod. Ami a legjobban tetszik nekem ebből, hogy a mobilomról is működik, így akár bekapcsolhatoma  gépem mielőtt hazaérek.

Ha már bekapcsoltad a géped, jöhet bármi. A Windows-os gépem esetében én rászoktam a távoli asztal használatára, mert tök kényelmes. Bejelentkezel és ott az asztalod előtted, eléred a háttértárakat meg minden. Ha épp nem a letöltéseket irányítom, hanem csak bizonyos fájlokra van szükségem, akkor elindítom az FTP servert és már ki is lépek. Azonban hiányzott valami egyszerűbb, valami olyasmi mint az SSH, úgyhogy felraktam windows-ra a copSSH-t, mely lényegében ugyanaz mint a többi. Felrak egy lebutított Cygwin-t és rápakolja az OpenSSH-t. A copSSH-val annyi a különbség, hogy van egy egyszerű GUI a beállításaihoz. Ezen keresztül elérhető windows vagy linux konzol is a gépünkön, de a szokásos tunnelezés is működik. Ha egy kicsit többet foglalkoztam vele írhatnék tapasztalatokat arról, hogy lehet RDP-t használni ssh-ba csomagolva, de egyelőre ez kimaradt.

Linuxon hasonló témában a VNC-t szokták emlegetni, de az más mint az RDP, mivel egy-az-egyben átadja az asztalt egy távoli felhasználónak így ketten mozgathatjátok ugyanazt az egeret, melynek arra az esetre van értelme amire kitalálták, hogy segíts másokon távolról. RDP-hez hasonló dolog az NX, mely külön session-t csinál, ezért több felhasználó is használhatja ugyanazt a gépet, mert nincs vele képernyő, meg egér megosztás.

Aztán tegnap új szintre lépett a probléma. Kellett valami amivel az ágyból irányíthatom a videólejátszót és a gépet is. Alap, hogy a rádiós billentyűzet megoldja ezt a problémát, de nem volt kedvem levenni a polcról, ezért kipróbáltam a telefonomba épített távírányítási lehetőségeket végre. Háromféle funkció van és mindegyik bluetooth-on keresztül tudja vezérelni a gépet. Van egy gombkiosztás prezentációhoz, egy médialejátszóhoz, egy pedig általános használatra. Ez utóbbi kezeli az egeret és a billentyűzetről a nyilakat, az ENTERt, az ESC-et és az ALT+TAB-ot. Ezzel már kényelmesen lehet mondjuk Total Commandert használni, de az egér része nagyon érzékeny és sokat ugrik, szóval semmi finom kattintásra nem alkalmas. A prezentációs cuccot nem próbáltam, a médialejátszó része pedig csak windows mediaplayer-hez működött, de aztán a zoom playerben is be lehetett állítani egy-két gomb átkonfigurálásával, így az alap funkciók kényelmesen elérhetővé váltak és a telefonnal tudtam irányítani az esti filmet a gépemen.

Ehhez aztán még hozzájön az is, hogy az Android-os telefonokra most már egyre kevésbé vonatkoznak megkötések, de azért vannak. Például no AVI, ami a legidegesítőbb mind közül.

Amúgy a net tele van magát tökéletesnek, vagy egyszerűnek, vagy épp elégnek tituláló programmal, de ezek 90%-a szar. Vagy azért mert olvashatatlan fájlt csinál, vagy azért mert mindig csak egy kis plusz hiányzik belőle. Kedvenceim azok melyek tényleg olyanok mintha működnének. Megengedik, hogy rakjál bele feliratot, kiválaszthatod, hogy milyen encoderrel dolgozzon és még beépített android profil is van bennük. Aztán az elkészült fájlt már semmi nem nyitja meg.

Úgyhogy fogtam magam és visszamentem az alapokhoz. A Canopus Procoderrel például tök jó tapasztalataim voltak, de egy nagy hibája van, nem tud mkv-t, ezért csak Avisynth-el lehet megetetni vele. Aztán hiányosak az egyre inkább használt mp4 képességei is, de a régi 3gpp-s mobilokra még mindig ezt ajánlanám, mert tényleg egyszerű.

Viszont ha már az Avisynth-et feltettük akkor már szinte bármivel hozzányúlhatunk a videóhoz, mely directshow forrást tud használni. Ezért aztán próbálkoztam VirtualDub-bal is, de persze AVI-t nem visz a telefon, mert miért is, úgyhogy nem játék, arra jól rá tud mutatni, hogy az AAC-t a windows-os kodek akarja mindenáron megnyitni, ezért erre leszedtem egy tweaker programot, mely ezt hivatott átállítani. Persze az mpc és a zoomplayer alapból tud ilyet, úgyhogy használjátok azt.

Végül aztán az Akme ffmpeg-et használtam, mely kivételesen előprogramozott beállításokat használva is működött. A lényeg, hogy a képaránynak megfelelő méretet válasszunk, mert különben széthúzza a videónkat valamelyik irányban. Úgyhogy két óra telepítgetés és szívózás után, szövegfájl szerkesztés után, vannak Android-on lejátszható feliratok.

Voltunk Rádiókabaré felvételen és tök jó volt. Két adást vettek fel, így három órát ülhettünk az eléggé elnyűtt székeken a Stefánia Művelődési Központban, de megérte. A műsort Kőhalmi vezette, de volt még Aranyosi, Hadházi is. A többit nem nagyon emlegetném, mert elfelejtettem a nevüket. A műsor kabaré lévén tele volt megírt jelenetekkel, melyek nem mindegyike volt vicces. Főleg a végén már nagyon gyengének tűntek, de lehet hogy tényleg elfáradtunk. Úgy érzem ez már nem a mi humorunk. Sokkal szórakoztatóbb a stand-up comedy. Szeretem benne, hogy annak ellenére hogy azért készülnek vele és ismételgetik magukat mégis elég spontán és a pörgős az egész, még Hajdú Balázs is. De a statikus jelenetek, melyek egy szituáció köré épülnek, már nem annyira viccesek.

Más. A héten átálltam a sötét oldalra és nyugdíjamat a karvalytőkére és a milliomos tolvajok kezére játszottam. Persze belőlem még egy forintot se kaptak, de még eljöhet az az idő. Majd ha egyszer befejezem az egyetemet akkor talán rendes fizetést is kaphatok végre, ami adózik. De őszintén szólva nem zavar. Sőt büszke vagyok rá, hogy a király tőlem nem kap egy buznyákot sem, úgyis fognak még lopni eleget, de azért csúnya volt ez az egész január emiatt. Főleg azokat tudtam sajnálni akik még nem voltak pénztártagok, így ők teljesen kimaradtak ebből a döntésből. Engem szerencsére már egy-két éve bepaliztak, úgyhogy nekem volt tagságom és meg is tartottam. Nem hiszem, hogy 30-40 évig így marad a rendszer és sokkal kevésbé bízom az államban mint a tőkében. A piac válságba kerül, történnek szar dolgok, de mindig kilábal előbb-utóbb, de államok jönnek mennek. Mondjuk ez az állam biztos tartós lesz, de csak az istenhit szintű pártelkötelezettség és a hiányzó ellenfél miatt.

Ezen kívül nem történt más. Két hétig ültem itthon, próbáltam tanulni szigorlatra, de az egyetlen eredmény amit fel tudok mutatni, hogy ennyi idő alatt duplájára emelkedett a nyert ligás meccseim száma Starcraft2-ben. Ebben persze nagy segítségem Tomó aki szintén szigorlatra tanult, csak másikra és neki meg is lett. Volt olyan szombat, hogy 11-től este 8-ig nyomtuk, mint régen a duke-olban vagy lan-party-n. Persze két órát leléptem kajálni, meg tanulással próbálkozni, de végül is én is játszottam 6 órát különböző felállásban.

Persze megfogadtam, hogy ebben a félévben szakítok majd időt a tanulásra is és muszáj is lesz ha nem akarok majd én is azzal stand-uppolni hány évig jártam a BME-re. Besmarcival meg is beszéltük, hogy igyekszünk majd minden héten összeülni összegezni az anyagot. Nem tudom mi lesz belőle, pláne úgy hogy azzal kezdtük, hogy azért most még rápihenünk itt a reghéten

Farmville-re is visszaszoktam keményen. Naponta többször is küldözgetem a szarokat annak kevés megmaradt embernek aki még ezzel a szarral játszik. Persze sokat számított az is, hogy beújítottam egy kombájnra ami egyszerre elvégzi mind a három műveletet (ásó, kapa, nagyharang) és további pimpeléssel most már 4×4 cellán dolgozik egyszerre. Persze a benzin zabálja, mert nem tudok ilyen ütemben beszerezni ezért ráálltam a farmville botra. Nagyon ügyes kis program. Szinten mindent elvégez amit az ember utál. Gondozgatja mások kertjeit, átveszi az ajándékokat. Leszedi az összes terményt stb. Csak mostanában lehet, hogy módosítottak valamit a zyngánál és folyton lefagy, ezért várom a következő verziót belőle.

Ezen kívül még a Fallout 3ra álltam rá nagyon, de arra csak hétvégén, pedig az egész játék csak a guberálásról szól. Vannak küldetések, de lényegében mész-mész az atom pusztította sivatagban, bottal vered szét a különböző mutáns állatokat és közben mindenféle szekrényben, meg dobozokban turkálsz, hogy legyen lőszered kajád stb. Ja és a hullákat is rablod ezerrel. Iszonyú lassan fejlődsz, de lehet, hogy csak én vagyok béna és mindenféle hülye NPCt meg kell hallgatnod, hogy új feladatokat adjanak neked és kólás kupakokat gyűjthess, ami a játék hivatalos fizetőeszköze. Sör is van, de még nem próbáltam ki, hogy annak mi van a kupakjaival.

Melóban a két hét szabi után újra folytathattam amit otthagytam. A másik srác aki addig gondozta a projektet nem sok újat tett hozzá, de nem is vártam. Márciusra most már tényleg kész kell legyen a cucc különben bukik az egész. A kis kütyüket továbbra is bírom. Ha lenne egy kis hobbira való hajlamom szívesen beszereznék belőlük itthonra is mindenfélére használnám őket. Pl. saját alacsony fogyasztású web-/fájl- és torrent szerver. Meg lehet kamerát is tennék rá, amire neten keresztül ránéznék, meg lehet, hogy rátenném a hifit és mehetne a webrádió nem tudom. Annyi minden el tudnék képzelni és a legtöbbet már nem is kell, mert rengetegen fejlesztenek rá különböző megoldásokat.

Hát ennyi lett volna, nem sokára újból jövök.

Itt aztán már vártak rám és belevethettem magam az igazi télben. A pesti alibi hóhoz képest itt azért tényleg volt is hó. Hideg is volt, ezért aztán hétfőn még nem csináltunk semmit, csak ettünk, aztán bepótoltuk az elmaradt ajándékozást. Cuccnak elhoztam a könyveit, melyet erőteljes sugalmazására rendeltem én pedig kaptam Bassdrive-os hoodie-t és Romatically Apocalyptic mintás bögrét, apjától pedig egy sálat, ami 100% akril, de azért így a nagy téli hidegben tök jól jött.

Aztán tegnap sétáltunk Szegeden, ahol már gyűlik az árvíz, és sehol sem takarítják a havat. Megnéztük az Unokádra ütök-et, ami a lehúzó kritikák ellenére tetszett, aztán cucc vett magának szép csizmát, meg csini ruhát, amiben még nem tudni hol fog premierezni, de gyorsan ki kéne találni. Gond, hogy nem nagyon hol kéne szilveszterezni. A barátaimhoz nem szeretne jönni, én pedig nem szeretnék az ő barátaihoz menni. Gondoltunk a Dürer-kertre, de nincs hangulatunk a füsthöz, meg a sok részeghez és hát engem annyira a koncertek sem vonzanak. Felmerült az is, hogy itthon töltjük a szilvesztert, sétálgatunk, talán Szegeden, de még nem tudjuk.

Januárban már hétfőn vizsgáznom kéne, ami persze még a napokban simán lemondható és ez valószínűleg meg is fog történni. Aztán ott van még a mizéria a melóval is. Megkértem vezetőséget, hogy engedjenek el egy hónapra leszigorlatozni, melybe simán belementek, de aztán kitaláltam, hogy ez a hónap legyen a január, ami nem lesz ennyire egyszerű, mert át kell adni a projektet, meg ilyenek, ami nekem nem lenne baj, mert már a tököm kivan vele, hogy egy szar az egész. Ocsmányul van összetákolva és minden új fícsör csak egy újabb hack benne. A debugolás pedig egyfolytában újabb bugokat hoz be, és az utolsó többször is megkérdőjeleződött az alapalgoritmus működőképessége is. Egyszóval szar az egész és már nagyon unom. Legjobb lenne ha tényleg átadhatnám az egészet és amikor visszamegyek akkor valami újba kezdhetnék bele, de talán már az is elég lenne ha egy kis szünetet tarthatnék benne és frissen nézném újra át.

Meglátjuk mi lesz. Nagyon a szigorlathoz sincs kedvem, mert esélyem sincs rá, hogy valaha elvégezzem a fizikus szakot, de ennyi év után már… bla bla bla

Azt kell mondjam így sem volt rossz. Túl sok mindent nem csináltam, mert ugye beteg vagyok, de a habverés, meg a porszívózás azért belefért. Ebédre Erdélyből kapott hurkát ettünk, áthidaló megoldásként. Borzalmas volt. Egyedül a kolbászt lehetett megenni. A véres és a fehér hurka (mert hogy nem méjas volt,csak nem volt benne vér) íztelen volt és főtlen törmelékrizzsel volt töltve. Olyan volt, mint a bélbe töltött sörét, vagy fűrészpor. A traumán túllendülve jöhetett a fadíszítés. Anyámml elég gyorsan megvoltunk vele. Rövidebb ideig tartott mint a faállítás, ugyanis faterom idén sem készült szerszámokkal és nem is hajlandó lemenni egy 10es villáskulcsért a kocsiba, mondván az biztos nincs, mert a melósai mindig ellopják. Így hát egy öreg kombinát fogóval volt kénytelen becsavarozni a fát. Iszonyatosan görbe törzse volt, de pár ék megoldotta végül a problémát.

Idén kivételesen vacsora előtt volt ajándékozás, mert addig pont megsült ahal amíg kibontottuk az ajándékokat. Utoljára 5 évesen lehetett ennyi csomagom. Anyám ugyanis azon kívül, hogy mindent külön csomagolt, már hónapok óta gyűjtötte az ajándékokat. Kaptam atlétát, melyből mindig azt hittem csak 4 darabom volt, de a legutóbbi mosás során előkerült az összes és valójában 8db-om van. Aztán kaptam ágyneműt, mely cuccnak biztos tetszeni fog, nekem annyira nem jött be se az anyaga, se a mintája, de majd jól letakarom az ágyterítővel amit kaptam hozzá. Aztán kaptam még jégeralsót, úgyhogy januárban újra cangára fogok pattanni, meg kaptam vastag pizsomát is, melyet az ágyban biztos nem, de talán Starcraftozáshoz fogok hordani.

Amúgy a jégeralsó valójában névnapra jött, ahogy Stieg Larsson – A tetovált lány könyve, melyhez második részt pedig megkaptam karácsonyra. Anyám kérdezte mi legyen, hát ezt választottam, mert ez még talán fog érdekelni. Ugyan nem tudom mikor olvasom el, mert még 3 kötet Tűz és Jég dala vár rám angolul, de talán azzal is megleszek egyszer és akkor jöhet ez a svéd krimi, melynek láttam a svéd filmfeldolgozását és nagyon tetszett, annak ellenére, hogy soha nem rajongtam a klasszikus krimiért. A póló húgoméktól jött. Epic. Majd lehordom valami véres metálkoncertre, vagy DNB bulikra

Végül de nem utolsó sorban pedig megajándékoztam magam egy powerball-al. Aki nem tudná egy műanyag tokba zárt giroszkóról van szó, amelyet ha bepörgetsz a perdületmegmaradás és hasonlók miatt elég nehéz megtartani. MEg bepörgetni sem olyan könnyű szóval egy nem klasszikus csukló és kézerősítőről van szó, de azt is írják, hogy a kart is erősíti valamennyire, amit a kipróbálás után már éreztem is. Gyenge vagyok.

A vacsora mindenféle újdonság volt, melyet anyám vagy a tv paprikából vagy a rádióból szedett össze. Eredetileg pisztráng lett volna, de amikor mentek bevásárolni egy hete, akkor még nem volt. Úgyhogy amúrt vettek és mustáros panírba forgatták és sütőben kisütötték. Előételnek pedig gesztenye krémleves volt. Hát az angyon finom volt. Mint a gesztenye püré csak levesben, borban áztatott mazsolákkal. Nyamm. Deszertnek pedig gyömülcskenyér készült, meg narancsos kuglóf, de az inkább holnp reggelire lesz megkezdve, talán egy kis martinivel turbózott narancslével. Nyamm.

Ahhoz képest, hogy a szennyet milyen könnyen magához tudja venni az ember, az igazán jó dolgokért meg kell gebedni és néha sikertelenül. Hogy lehet az, hogy míg egyik scene-nek vannak standardjai, megbízhatóak, addig a másik scene-nek igazából nincs is scene-je. Annyi szar van az interneten, miért nincs minden?

Mindegy, nézzetek bele a Tower Prep-be. Tisztára Walt Disney középső sorozat hangulata van. Meg ne nézzetek annyi tv-t és hallgassatok sok zenét. Amúgy csak kiakadtam, hogy ma estére mindenki megint Stohl-on lovagol, mintha saját maguk lennének az ártatlan szende szűzek, ő meg a pedomaci. Meg el van telve, hogy a tv közvetítsen erkölcsöt, meg értéket, meg stb… Ja csak akkor min szórakozna a dolgozó nép amikor fáradtan hazaesik adózás után. Ha azt akarod, hogy a kölyköd értelmes emberként nőjön, te leszel kénytelen neki értékeket közvetíteni, már ha akad benned elég nafta a feladathoz, ne várd hogy mások megteszik helyetted és akkor talán a elkövetkező generációknak nem ezen a szarkupacon kell majd felnőniük.

És igen, most keméyn vagyok, mert hajnali 3 van és dubstep-et hallgatok és éhes vagyok és szívbajom van és visszajár és nem tudom miért amikor azon kívül, hogy fingom nincs mi lesz holnap, jól vagyok.

A másik feladat az lenne, hogy egy webkamerákkal futó programból ki kellene szedni a képet, hogy távolról is nézhető legyen. Ésszerű megoldásként kínálkozott a socket, vagyis hogy hálózaton keresztül toljuk a képeket mintha skypeolnánk. Ezzel nem is volt gond. Szereztem valami gyakorló kódot, ment minden ahogy kell, de aztán jött a gebasz, hogy egy idő után elkezdett SIGPIPE-al meghalni. Amiben az a szar, hogy semmi nem kezelte le, csak egyszerűen defunct lett a kód. Ami azt okozta, hogy a webkamerák beakadtak. Egy defunct folyamatot pedig nem lehet akárhogy kinyírni, a szülőjét kell megállítani. A gond akkor van, ha a szülő az init process, melyet leállítva a rendszer azonnal újraindul, amit egyébként tenni szoktam ilyen esetben.

A harmadik rész az az, hogy a kód bizonyos elemeit videokártyán akartuk futtatni. A dolog elméletben lehetséges, gyakorlatban is majdnem, de mégsem. Két hét ment el rá és semmi. Mondjuk alapvetően nem az én feladatom volt, csak besegítettem, de a főnök persze majd rajtam is számonkéri a dolgot, legalább annyira, hogy mi tartott ennyi ideig és miért nem lett kész ennyi idő alatt. Negyedik pedig van a kalibráció, mely egy olyan téma amihez lövésem sincs és eddig gondosan igyekeztem kerülni a témát. Szépen ki is lett gyepálva a kódból, de hát valamilyen formában mégis kell. Elvileg meg is van írva, szép windows-os GUI-val, de azzal linuxon nem sokat tudok kezdeni, de talán majd nem is kell.

Igazából az a bajom, hogy ez a projekt mindjárt vége, ami túlzás, mert még legalább 3 hét és utána több hét tesztüzem, de én már letenném a lantot. Már meguntam ezt a szart basztatni a elmúlt három hónapban. De még csak most jön a java. Eddig nagyrészt a főnökünk viselte a felelősséget, de most hogy egyedül maradtam a projekten, ebből a felelősségből rám is szakad egy jelentősebb darab, mert nincs mese, ebből a szarból pénzt kell lassan csinálni, amit meg is értek, de akkor is szar.

Anno eredetileg GPGPU miatt vettek fel és máig szívesen csinlnék most már valami ilyesmit, de egyelőre megragadtam ennél a cuccnál. Ha ezt anno tudom akkor azért visszaszólok már a nagyfőnöknek, hogy akadjon le a diplomatémámól, ugyanis amikor felvettek még úgy volt, hogy specifikálni kéne, hogy mit csinálhatok a témámban és mit nem, mert ő nem szeretné ha a cégben szerzett tudásből egy másik cég is részesülne azáltal, hogy náluk van a diplomatémám. Amit persze aljas módon hanyagolok.

Gondolom a témavvezetőm csak azért nem írt még rám, mert beindult az orvos-fizikus szakirány, melynek ő a felelőse és kurvasok dolga lehet. Így igazából amióta felvettek nem is jelentkeztem nála és nem is csináltam semmit. De ez minden mással is így van ami nem a munkával kapcsolatos. Otthon alig csinálok valamit, csak piszkálom a gépem, vagy hetente 3-4 órát StarCraft2-őzöm, de semmi értelmes. Nem tanulok szigorlatra, nem rakodok, nem takarítok. Néha meglátogatom a barátnőmet, néha segítek valamit a szüleimnek, de alapvetően csak dolgozom és pihenni próbálok, ami ebben a két hétben szintén nem ment túl jól, ezért is lehet, a szar kedvem.

Lehet nem kellett volna belevágni. Lehet meg kellett volna maradni a picsámon, szorgalmasan készülni a szigóra, és járni arra a kevés órámra ami még van. Annyira a pénz nem hiányozna. Persze nyár elején ez egészen másképp nézett ki. Emelkedésnek indult a CHF amiben a kölcsönünk van, fateromnak nem fizettek április óta ki 7 milkát egy gyárfelújításért, és nyaralni is szerettem volna itt-ott, mely szitén pénzben került. Ezért tök ésszerűnek tűnt, hogy belevágjak, aztán gondoltam majd megy mellette a tanulás is, de nem. Azzal, hogy egész nap benn agyalok egy gépnél. Olvasom az útmutatókat, referenciákat és ezerféle kódot írogatok, annyira lesívódik az agyam, hogy este még egy filmet sem vagyok hajlandó megnézni, nem hogy még nem tanulni. Hétvégén meg össze-vissza mászkálok, mert mindenkinek kellek valamiért, vagy csak szimplán akkorra szervez mindenki programot, mert ők is dolgoznak hétköznap.

Nem tudom, de el vagyok fáradva. Legszívesebben egy hetet totál egyedül töltenék, telefon nélkül, valahol nagyon messze. De lehet az is elég lenne ha hirtelen kettészakadnék és egyik felem élvezhetné a szabadságot, míg a másik felem éli a dolgos hétköznapokat.

Születésnapomra nem terveztem semmit. Kivételesen nem vagyok oda a gondolattól, hogy megint eltelt egy év. Persze lesz majd torta, meg valami finom ebéd, meg talán egy-két ajándék (jajj vajon húgom mit talál ki…), aztán megy minden tovább.

Végül pár címszó, amiről már rég meséltem volna, de most sem fogok: biciklivel járok melóba/suliba, tudok inline assembly-vel ARM-re programozni, sosem leszek fizikus, kurvajó az SC2, de én még elég béna vagyok, ha lenne sok gépem Game of Thrones karakterekről nevezném el őket, már egy csomó dolgot tudok linuxul, de otthon még nem használnám, és szinte minden előadás és gyakorlat szar ebben a félévben. Meg még ez az, ami hirtelen nem jut eszembe.

Na mindegy. A kőfejtő sziget egyébként érdekes volt. Az egész sziget negyed óra alatt körbejárható, de 29 kőbánya volt rajta, ahonnan olyan fehér márványt vittek, ami például a Fehérházat is borítja, ahogy a katalógus írta. Amit mi láthattunk az egy nagy egyenesre vágott sziklafal, meg néhány cseppkőszerű mészfolyás. De amúgy a csöppnyi sziget nagyon szép volt. Az ember szívesen visszavonulna ilyen helyekre.

Nem véletlen, hogy a ferencesek is ezt választották, vagyis eredetileg nem, de végül csak egy szigetet kaptak. Badija-t, mely azért nagyobb volt mint a kőfejtős sziget és tele volt fákkal, meg szarvasokkal, akik most már annyira kurvák voltak, hogy egy falat kajáért meg is lehet őket simogatni, annyira közel jöttek az emberhez. Persze ezt is csak mondták, mert azért a nagy társaságnak sikerült frankón elhajtani őket, akárhogy próbálták csalogatni őket. Így sajnos csak a seggükről sikerült fotót csinálnunk.

A kolostor amúgy semmitmondó volt, az viszont tetszett, hogy Tito anno elvette a ferencesektől a szigetet és katonai sporttábort létesített, melynek elemei máig látszanak illetve a UNICEF használja is őket, árva gyerekek nyaraltatásakor. Az ebéd is ezen a szigeten várt. Még hajón megkérdezték, hogy ha sok lenne a hal rendelés, hogy ki kér, de nagyon senki nem csápolt, úgyhogy csak öten ettünk végül, de szerintem 60 kunáért abszolút megérte, ahhoz képest, hogy miket ettem ennyi pénzért a napokban. Viszont a pincércsaj nagyon undok volt, úgyhogy nem kényeztettem el túl sok borravalóval.

Kaja után jöhetett a rég várt homokos part Lumbardán, ami ismét kamu, ugyanis ugyanolyan sóder volt ez is, mint itt Orebic-en, csak homok apróságú. Hogy honnan veszem, hogy mégis sóder? Mert olyan a színe. De amúgy teljesen kellemes volt, leszámítva, hogy a víz ettől még több helyen tele volt sziklákkal, szóval nem ártott a láb elé nézni. Itt amúgy annyira jó volt a tenger, hogy az itt töltött két órát majdnem végigfürödtük. Szedtünk egy csomó kis csigaházat, amit sajnos még laktak vagy az eredeti lakók, vagy rákok, de aztán a forró víz távozásra késztette őket.

Hazafelé a helyi sramlizene, ami a hajón szólt, teljesen beálmosított. Amúgy az ingyen piák nem voltak extrák. Lényegében volt a helyi törkölypálinka, meg vörös-, és fehérbor, amikhez nem mondtak nevet, szóval nem lennék meglepve, ha helyben termelte volna őket a hajóskapitányunk, akiről egyébként annyit kell tudni, hogy a korculai hajógyárban mérnök, csak aztán a privatizáció során munkát váltott. Tervezett magának egy hajót, megépítette, beleépítette az irodai székét és azóta vízitaxizik. Szép nagy ember egyébként.

Itthon aztán lepakoltunk és mentük is netcafé-ba ahol ma egyáltalán nem adtam borravalót, mert nem volt elég apróm, az angolul nem értő pincérnővel meg nem kezdek el egyezkedni, hogy a 100-asból 86-ot kérek vissza. Amúgy a netük majdnem, hogy a szomszéd étteremből is fogható, szóval ha még ott vacsoráznánk, vihetnénk laptopot. Amúgy nem akarom elkiabálni, de lehet, hogy pont kijövünk még, ha cuccom bevált még 20 eurót és ez alatt két reggelit, egy vacsorát, szendvicseket az útra és két éttermi kajálást értek. Reméljük a legjobbakat.

A temetőben szinte lépni nem lehetett annyira nem volt már hely a síroktól, de érdekes volt, hogy a legtöbb kapitánynak volt valami hajózáshoz köthető a sírjára művelve és magyarok is voltak egy páran, elvégre a monarchia alatt, hozzánk tartozott ez a rész és Orebicen volt az egyetlen hajógyár.

Az apátság után szőlőkertek következtek, aztán egyszer csak letértünk az útról és kezdődhetett a hegymászás. Reméltem, hogy könnyű terep vár, de néhol még a Kárpátoknál is durvább részek jöttek. Az út nagyrészt zúzott kövön haladt, néhol sziklákkal, néhol murvával, néhol pedig erdős talajjal tarkítva. Alapvetően izgalmas volt, de nagyon fárasztó, bár nem vagyok meggyőződve, hogy nem ment volna jobban a saját tempómban, melynek többször határt szabott amikor utolértünk valakit.

A csúcsról a kilátás csodálatos volt. Az egész félszigetet be lehetett látni, de még a környező szigeteket is, például Korculát. Fényképeztünk egy csomót, meg beírtuk magunkat a füzetbe, mely egy töltényes ládában volt a kövek közé téve. A ládában volt még egy pecsét is, melyet többen mint a diszkóban a csuklójukra nyomtak, aztán az arcukra, meg mindenfelé. Cuccom kitalálta, hogy nyomjuk ki lapos kövekre amiből rengeteg volt szétszórva és vigyük haza. Szerintem tökéletes szuvenír eme szenvedésről. Aki akart még átsétálhatott arra a csúcsra, amiről lentről azt hittem, hogy a Szent Illés csúcs és megnézhette Orebic látképét. A legjobb talán a hajók útvonalát is és hullámait volt jó látni, mely felülről tökéletesen mutatta mindazt amit a hullám közegben való terjedéséről és az ennél jóval gyorsabban haladó hullámforrásról tanultuk.

Azonban eljött a visszaút is. Felfelé nagyjából 4 óra volt az út, visszafelé ez valamiért csak 5 óra alatt sikerült. Köszönhető ez annak, hogy már nagyon fáradtak voltunk és visszafelé végig tűzött a nap. Egy-egy nagyobb bokor tövében leltünk csak árnyékot, de nagyon sovány vigasz volt, ahhoz képest ami az úton várt minket. Én még ennyire nem szenvedtem kirándulástól. Ebben persze benne volt az is, hogy cuccom még kevésbé bírta, és együtt jobban szenvedtünk. Egy darabig tartottuk a tempót, de aztán annyira lemaradtunk, hogy már csak a család volt mögöttünk, aki később csatlakozott a túrához. Ők egyébként csaltak, mert az apátságig kocsival tették meg az utat.

Fellélegeztünk mikor végre sikerült lejönni a hegyről és végre sima út volt a talpunk alatt, de az öröm nem tartott sokáig, mert még az út egy jó része hátra volt és a nap rendületlenül tűzött, az aszfalt pedig mindezt visszatolta az arcunkba. Ekkor már a hátul kísérő vezetőnk és megunta és elköszönt tőlünk, hogy most már biztos hazatalálunk, de legalább adott vizet (persze azért, hogy ne neki kelljen cipelnie). Az apátságnál még volt valami halvány reményünk, hogy a család aki mögöttünk jött esetleg elvisz minket kocsival és amikor intettünk meg is álltak, de csak azért, hogy megkérdezzék, hogy jó irányba mennek-e. Egyébként pont hozzájuk tuti nem fértünk volna be. Nem úgy mint a többi elhaladó autóshoz akik le se szartak. Persze nyilván jeleznünk kellett volna, hogy nem elhivatottságból vánszorgunk az úton lefelé, de akkor is.

A városba érve vettünk fel pénzt az OTP bankban és bementünk a mellette lévő ábécébe, mely kiderült, hogy a legnagyobb Orebicen, még a CBA-nál is nagyobb volt. Itt szépen bevásároltunk. Vettünk husit, rizst, kenyeret, tejet, spécinek való olcsó kólát és narancsot, meg végre egy olyan dinnyét ami legalább közel került a teljes megéréshez. Komolyan itt nem tudom mi jut a dinnyéknek, de olyan mintha az a dinnye is íztelen lenne amit hagytak megérni. Görögdinnyéből én itt csak kásásat, meg éretlent, sárgából pedig csak rohadtat vagy éretlent találtam. Borzalmas, hogy nincs egy jó dinnye itt.

Ebéd után bevágtuk a szunyát, aztán csak este 7 körül tértünk magunkhoz. Bár minden porcikám tiltakozott, de lementünk a partra olvasni és amikor már totál besötétedett kipróbáltuk a hamburgerest. Egész jó hambit adott. Kicsit löncshús íze volt, de legalább akkora volt a pogácsa mint a szendvics. Finom volt és eddig a legolcsóbb kajánk. Aztán visszajöttünk és most próbálunk elaludni a szomszédainktól, ami valószínűleg csak akkor fog sikerülni, ha végre elhúznak a pélóba aludni.