Korábban már írtam a chello-ról és a hátrányairól és az ott leírtak még mindig igazak. Egyszerűen siralmas mit produkálnak és mennyi pénzért. Azóta jött egy újabb sebesség váltás, mert ugye volt sávszélesség emelés. A gond csak az volt, hogy automatikusan csak a silver csomagtól lefelé történt meg az emelés, ugyanis a gold (30/3) duplázásához a hagymoányos modem tudása már nem volt elég. Ezért aztán az történt, hogy míg szeptember október óta mindenki örült, hogy nagyobb lett a nete ugyanannyiért, azok akik a legtöbbet fizetnek csak néztek, hogy velük mi lesz. Persze lehet, hogy ez csak rám vonatkozott…
Orvosok
2009. július 09.
grrr övsömör, betegség, orvosok 1 hozzászólás
Megbecsült szakma, szép hivatás. Több év kínkeserves tanulás és a tapasztalatszerzés után sem elég a tudás amire szükségük lehet, ha tényleg gyógyítani akarnak. Tiszteljük és féljük őket. Hajlandóak vagyunk mélyen a zsebünkbe nyúlni abban a reményben, hogy ezzel nagyobb az esély a gyógyulásunkra, ugyanis nincs más választásunk. Nekik adatott meg a tehetség, hogy minket életben tartsanak minden áron és ezt el is várjuk tőlük. Ennek ellenére mégis úgy érzem teljesen feleslegesen. A következő sorok bántóak lehetnek, aki nek inge nyugodtan vegye magára.
Windows dolgok #1
2009. január 29.
Nabazzeg!
2008. december 18.
Ugyan már lehigadtam, de úgy érzem megérett a lelkem ismét egy újabb igazi “grrr” bejegyzésre. Azt se tudom hol kezdjem, de biztos fel tudnék koncolni néhány embert különböző okokból. Kezdjük mondjuk az egyetemmel, mert azzal mindig vannak jó dolgai az embernek. Első és legégetőbb gebasz, hogy még midnig nincs kész a php házim, aminek leadási határideje 2 héttel ezelőtt volt, ezen kívül a tanár meg nem hajlandó válaszolgatni a leveleimre, így azt sem tudom, hogy egyáltalán van-e okom hergelni magam rajta, vagy úgysem fogja elfogadni. Ha pedig elfogadja a vizsgaidőszak első hetében akkor vajon kell-e később késedelmi díjat perkálnom vagy sem.
Megint reinstall
2008. november 05.
grrr, software, windows 1 hozzászólás
A 3. óta nem is számolom hanyadik. Azt már régóta kitapasztaltam, hogy az ember gyermeke egy windows-al sose kezdjen. Nem éri meg, tehát ha van elég háttérkapacitás akkor minimum 2 legyen fenn a gépen, vagy dual boot-ban, csak a BIOS-ból választható módon, de legyen. Ha van még valami egyéb OP rendszer is, pl. linux, mégjobb, mert akkor software-es gebasz esetén még használhatjuk a gépet ha sürgős. Persze ha leég a táp, elszáll a vinyó, akkor így is úgy baszhatjuk.
Üdvözlet
2008. július 29.
Kedves felvételizők, középiskolások, gimnazisták, szakközepesek, kibukottak, BSC-sek, öregdiákok, felnőtt képzésesek, pótfelvételizők, első helyre felvettek és egyéb tanulók!
Kedves oktatók, tanárok, tanítók, gyakorlatvezetők, előadók, professzorok, doktorok, osztályfőnökök, igazgatók és egyéb katedrára állók!
Kedves nyomdászok, postások, felvi központosok, diákmunkások, tanulmányi osztályosok és bárki más akinek egy hangyafasznyi köze is volt az idei felvételi eljáráshoz
BEKAPHATJÁTOK !!!
Szivatnak anyám STOP
2007. december 04.
bla bla bla, grrr, suli Hozzászólás
Azaz inkább én szivatom magamat, de azért mások is segítenek. Nem, még nem durrant el agyam, vagyis egyelőre nem akarok baltát, de ha ma még kitalál nekem valaki valamit megjárhatja. Igazából az egész ott kezdődött, hogy tegnap felvettem 11 embert MSN-re, mindegyiknek köszöntem és beszélgettem is egy kicsit. Ez kb. akkor volt utoljára így, amikor lett széles net és először csatlakoztam MSN-re és akkor is köszöntem mindenkinek. Úgyhogy nem sokat aludtam. zkurvena pica prehnita (ezt Peti mondta, hogy tegyem bele) Szóval szilfiz csak a messzi távolban szólt, Monte Carlo-n meg vagy 3 szor elaludtam. Utána meg egy jegyzetet kellett volna átvennem, de kedves Marci barátomnak lemerült a mobilja a csába, Dani meg rávett, hogy ne várjunk a hidegben rá, együnk egy gyors gyros-t. Közben felhívtam mást aki mondta, hogy Marci már elindult a megbeszélt helyre, nosza kifizettem a kaját aztán elszaladtam, de sehol sem volt. Ezért visszamentem megenni. Aztán felhívtam mást és megvártak, úgyhogy a jegyzet megvan, csak ezért ma 4x tettem meg azt az 500m-es távot a gyros és átjáró között és bakancsban nem jó futni.
Nácik, kurvák, őrültek
2007. november 18.
Hmmm már megint lenyugodtam, mire eljutottam a gépem elé, de azért most már megírom ha elkezdtem. Sőt eredetileg l33t-ben akartam volna írni, tele mindenféle rövidítéssel mint STFU meg hasonlók, de most már ez is elmarad. Tudjátok miért futok M@D_FiSt néven internetes körökben? Azon túl, hogy 10 másodpercig volt egy ilyen szereplő a Blöffben és én azt a filmet nagyon bírom, azért mert hajlamos vagyok az őrültségre. Tudományosan még nem bizonyított, papírom sincs róla, de néha tényleg úgy érzem felgyújtanék mindenkit a gecibe, vagy fognék egy nagy piros tűzoltós baltát azt lengetném, vagy csak simán egy péklapáttal tarkónbasznék minden újgazdag köcsögöt és a patás tyúkjaikat, hogy a klasszikusoknál maradjunk.
Ballagnak a tahók
2007. április 11.
A faxom a húgom ballagásába b+. Csupán csak egy 3 és egy 1 hónapja eltervezett programba szarik bele. Ugyanis nagy valséggel ötödikén lesz a ballagás ami ugye az ANIMECON első napja lenne!!! Grrr! En plus, idejön a rokonság fele, minimum 15 ember és ezért előtte hétvégén (4 napos ünnep) takarítani is kéne, amolyan rendeset ezért pedig a LANPARTY-ba szarik bele szóval most tök elvagyok. Ez nem fair b+. Én előbb szóltam, kikérem magamnak. Én el akartam menni a CON mindkét napjára no mather what, és mindegy mennyibe került volna, sőt lanparty-t is szívesen tartottam volna min. 3naposat, mert a legutóbb ugye nem jött össze. Abban reménykedhetnék, hogy esetleg szombat helyett pénteken lesz a ballagás, de hát ugye falusi iskolában miért ne kúrjuk el a srácok hétvégéjét érettségi előtt :\
Egyébként az eldin most jobban izgat, csak arról meg sem merek szólalni. De odáig eljutottam, hogy melyik feladatnál milyen általános diffegyeletet kell felírni, illetve sikerült kiszámolnom egy dipólmomentum-vektort, meg egy felületi töltéssűrűséget. Igazából máris 3x annyit tanultam, mint az előző ZHra. SZOPÁS LESZ !!!
Az egyetlen jó ami miatt nem vagyok tök zabos, az az, hogy kaptam fizut
Először azt hittem, hogy többet kapok mint ami jár, mert sokat güriztem, és elnyertem méltó jutalmam. (Ó a kis naív) 3 elektro2 előadaás alatt azonban addig számoltam, amíg kijött, hogy egy fillérrel sem kaptam többet mint ami jár, egyszerűen sokat melóztam. Tök jó lenne most elkölteni, mert most már van annyi, hogy lenne mire, de amíg apámat nem fizetik ki, addig erre gondolni sem merek. Szaros pénz b+, najó hagyjuk a faszba az egészet, megpróbálok még tanulni valami okosat. A mágnességről még fingom nincs, ez helyből 30pont bukta, de hát nem hajtunk az ötösre.
Kis patak
2007. február 14.



