PaFe 2009 – Hol van a sátram b+?!

Hozzászólás

pafe_logo Ha már a tetrakottán letudtam a fesztivál beszámolót azért csak megírom ide is, csak kicsit másképp. Ugyanis ahogy a VOLT után elkezdtek fakulni az emlékek, úgy itt is ez áll fenn, pedig volt egy-két pillanat ami jobb ha megmarad, legalább írásban. Képeket valószínűleg lusta leszek válogatni, már csak azért is, mert a legtöbbön mi vagyunk rajta és mert a “mi” jelen esetben eléggé paranoia-s. No de kezdjünk bele.

(tovább…)

VOLT utózöngék II.

Hozzászólás

SP_A0105

Na ha már elkezdtem tegnap este a beszámolót, akkor már illik folytatni is, ugye? Hát akkor folytassuk is Andi szülinapjával, melyet ha jól emlékszem még a sátornál hagytunk abba. Kapott egy általunk dedikált Tanjoubi Omedetou-s japán zászlót, mely látszik is az egyik képen, meg másnap Bálint hozott neki sütit, meg még Sketchtől kapott teafüvet is. Aztán irány valami hely ahol le tudunk ülni. Legközelebbinek a Samsung Arena előtti padok bizonyultak ezért itt fogyasztottunk. Mivel Dani tárcájából reppent ki egy tizes ezért a kört ő fizette. 4ésfél rongy. A tequila nem olcsó mulatság a Volton, de legalább kellően bekészültünk. Levi kicsit nagyon is. Utána a sörpazarlásával együtt, ezen mozdulatait is folyton előrántottuk amikor valami szar poént lökött be :D De ha már ilyen jól be vagyunk pörgetve akkor bulizni is kéne. Menjünk Palotai-ra!

(tovább…)

Mantrapornó és VOLT utózöngék I.

Hozzászólás

mantraporno

Najó haladjunk címsorrendben. Ma elmentem egy Mantrapornó koncertre mert Gyula hívott. Igazából fingom nem volt mire megyek és Gyula is csak annyit mondott, hogy fesztiválzene. Mivel még nagyon közel volt a fesztivál emléke, elkönyveltem, hogy biztos jó lesz. Hát elment. Igazából rájöttem, hogy azért mentünk el épp egy Mantrapornó koncertre a Gödörbe a sok másikkal szemben, mert a Gyula bátyja Gábor (alias Carlos) a billentyűsük. De amúgy tényleg korrekt kis sörrel lötyögős koncert volt.

(tovább…)

Mindenütt jó, de legjobb Sopron

Hozzászólás

volt132

Félzenei értékelést már írtam a tetrakottára, a képek fenn vannak picasa-n, a videók youtube-on, már csak Sketch költeménye hiányzik, melyet bátorkodom itt közszemlére tétetni. Több hozzáfűznivalóm nincs is. (A verset a Dani által hozott "Jól bebaszott nekünk" kezdetű nótára kéne énekelni)

(tovább…)

Balatone = Hegyalja afterparty

Hozzászólás

No persze nem azért afterparty, mert voltam Hegyalján is és az nem volt elég, mert egyrészt nem voltam, másrészt a Noisia biztos kikészített volna annyira, hogy nem akartam volna egy hét múlva rákontrázni. Egyszerűen arról van szó, hogy a két nagy fesztivál a Volt és a Hegyalja idén tartottak a Balatonon egy-egy after-fest-et. Marciék a Balaton Sound-ot választották, de nekem az a program nem igazán jött be, és addigra különben is elfogyott a pénzem és meló is volt … bla bla bla.

(tovább…)

VOLT (kieg)

Hozzászólás

Mivel nemtom mit sasoljak a japán kínálatból, csak naphosszat irányítom a letöltéseket, meg fórumokat és blogokat olvasom, ezért hogy valamit írhassak is, felidézek még pár dolgot a fesztiválról, hiszen az előző beszámoló igencsak vékonykára és gyengére sikeredett. Ez sem lesz sokkal jobb, de akkor sem mehetek el olyan apróságok mellett, mint Levi szerelmetes komája, Petra lelkitársa, Marci rabszolgája vagy épp Gyula éjszakai hálótársai :D

(tovább…)

Jövőre ugyanott VOLT!

Hozzászólás

Najó, megpróbálok írni a fesztiválról, de még mindig nem szedtem össze a gondolataimat, hogy is kéne. A gond az, hogy a legnagyobb poénokhoz ott kellett volna lennetek, aztán bizonyos részekre meg valószínű nem lennétek kiváncsiak, zeneről meg nem lehet igazán beszélni. Azért próbálkozok, de kronológialig helyes sorrendre ne számítsatok.

(tovább…)

Körintegrál nulla

Hozzászólás

Úgy érzem ellégé kivagyok ahhoz, hogy írhassak megint valamit. Ahogy nem sikerült istenné válnom (hétfői eldin vizsga), úgy a mártírság sem jött össze (keddi eldin vizsga). Azóta itthon vegetálok. Lényegében  persze semmi nem változott, mert ugyanúgy tanulok, meg eszem meg alszom, csak eléggé random módon. De 24h órára összegezve nincs probléma :)

(tovább…)

Ilyen is VOLT!!!

Hozzászólás

Hát a második nap is elég tuti volt. Pláne miután elintéztem ügyeimet az állomás megfelelő helyén. Csakhogy előtte felhívtam már a nagynénémet, hogy megyek és már nem illet volna lemondani. Majdnem elmentem egyébként a deles vonattal, de szerencsére késett és úgy döntöttem az utolsó pillanatban, hogy leugrom róla. Aztán inkább kettőkor mentem el a gyorssal. 1h20min. Hát nem szagatta szét az instrágot masiniszta. Nagynéném persze kedves és nagyotthalló volt mint mindig. Főzött nekem babfőzeléket pörkölttel :) Meg ettem dinnyét :D Meg láttam az unokatesómat és két rossz kölkét. Hú hát arról a családról is lehetne mit mesélni… Kapásból az ledöbbentett, hogy a kölykök nem anyának és apának hívják a szüleiket, hanem a polgári nevükön ahogy mindenki. Lehet, hogy nem nagy szám, de azért szerintem egy gyereknek kell valaki akit anyának hívhat. Vagy nem is fontos, hogy anyának hívja, csak valahogy másképp ahogy csak ő hívhatja… na mindegy. Ez a legkisebb. Aztán visszaértem 8 körül Sopronba. Az út személyvonattal sem tartott sokkal tovább mint gyorssal. Ott aztán meet az állomáson, ahol a többiek éppen kijöttek a boltból egy mézes-barackkal és egy aranyfürttel :) Utóbbira azért esett a választás, mert nem volt dugóhúzó senkinél. Hú hát azt a boogie-t :D DDD Négy után elkezdettt fájni tőle a fejem, mintha helyből másnapos lennék :S Aztán este Mo’ [...] > itt eldöntöttem, hogy mégsem írok semmit már a VOLTról. Ahogy a neve is mutatja elmúlt már. De ettől függetlenül kurva jó volt, csak már nem akarok róla írni. Ahogy az eddig el nem mesélt választási sztorik leírásának sem látom már értelmét, de ha valaki akarja írja le helyettem a folytatást ;)

Idén is VOLT!!! – 1. rész

Hozzászólás

Hát már durván álmos vagyok, de holnapra már igencsak fakulnak az emlékek és nem lesz se kedvem, de időm írni. Elutazás előtt mindig para van, főleg anyám készül ki teljesen. na szal…

Első nap

Indulás: Hamar a keletiben voltam, vettem jegyet. Megjönnek a többiek. Marci a lóvét követeli az előre megvett jegyért. Bah… (azért kössz) Szerencsére egy csajnak sikerült elpasszolni a jegypénztáraknál. Vicces, hogy akiket én szólítottam meg az mind külföldi volt…Mire visszamegyünk már elbaszott sokan várják, hogy kiírják végre a vágányszámot. 5 perccel az indulási idő után fogadást indítok, hogy vajon a 7es vagy a 9es vágányról indul-e majd a vonat. A 7esre több szavazat esett, de… a vonat mégiscsak a 8as vágányra futott be fél órát késve. A tömeg persze megindul mint atom. Egy -mit is?- sem lehet leejteni, annyian vannak. Az ajtón ahol először fel akartunk szállni, egy csávó épp két biciklit próbál a tömeg ellenében lepakolni… Végül Petivel dohányzó kocsiban utaztunk a többiek meg valamelyik gysev vagonra fértek fel.

Érkezés: Hárman fognak egy taxit. Petivel lúzerkedünk a buszon felfelé… a dolgon csak az enyhít, hogy jegyet azért nem vettünk. Aztán sátorhely keresés. Öten ötfelé húzunk… de azért csak sikerül kiválasztani a megfelő placcot. Aztán Nem tudom mi, de aztán Kyoto Jazz Massive!!! A japók nagyot zúztak. Marci meg Gyula szervált autogrammot a dobostól meg a bassgitárostól. Aztán ki a Cafe-ból, láva hot-dog, tojtoj és irány a nagyszínpad. De Phazz!!! "Do you like Jazz?" Az énekes csávó tök jó arc volt, de azért közönség lehetett volna kicsit jobb is. Ja és itt is a színpad előtt nyomultunk, de itt k hideg volt már… Aztán elhúztam pihenni, hogy majd 2kor bírjam az Animán, de a pihiből piszoknagy alvás lett… Már Nem tudom melyik számra, de rutinos Anima koncertrejáró lévén, egyből vágtam jól elaludtam. A gond az volt, hogy megint Judie Jay vették be vokálnak, akinek a hangja hát finoman szólva is elviselhetetlen, úgyhogy nem bántam, hogy csak 3 számra értem oda. Aztán megint aludni próbáltam, de nem ment… elmentem valami használható tojtojt vagy wc-t keresni… Valójában reggel 6ra körbejártam a tábor és kipróbáltam már az összes WC szerű lehetőséget…

De ez már a második, amit majd inkább mégis később folytatok… azt hiszem a Blood+ 34. részét sem nézem már meg ma, pedig nagy a kisértés… Ja és ez a VB döntő… Azért csúnya lett vona, ha Zidane-t nem álítják ki…

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.