Az utóbbi időben rá vagyok kattanva a mobilitás témára olyan szinten, hogy a gépemet szeretem távolról irányítani. Köszönhető ez annak is, hogy cucc amit melóban hegesztek, a pilot időszakban rendelkezni fog 3G kapcsolattal és remélhetőleg azon keresztül vezérelni és javítani is tudjuk majd. A lényeg, hogy Linux-on ez relatíve egyszerű. Feltelepítjük az Opensshd-t és máris biztonságosan elérhetjük a konzolt bármikor. Windows-on azonban nem ennyire egyszerű a helyzet és nem is biztos, hogy elég annyi szolgáltatás amit az ssh nyújt, úgyhogy egy-két új dolog után néztem.

Kezdjük a bekapcsolásnál. Mivel nem feltétlenül szervert akarunk otthon üzemeltetni és nem is biztos, hogy 30-40 ezres villanyszámlákat szeretnénk, ezért érdemes nem bekapcsolva tartani a gépet amikor nem kell. Viszont, hogy kapcsoljam be, amikor épp ülök a melóban, vagy utazok. A válasz egyszerű, de a megvalósítása nem annyira az: wake-on-lan. A technológia régóta létezik, már a 10Mbps-es koax kábeles korszakban is volt olyan kártya és alaplap ami támogatta. A lényege, hogy egy egyszerű UDP csomag hatására (magic packet) a gép elindul, mintha csak a bekapcsoló gombot nyomtuk volna meg. A dologhoz kell alaplap ami támogatja, kártya ami fogadja és router ami átengedi. Persze ha nincs az útban router, gond sincs. Az alaplapon a BIOS-ban lehet engedélyezni a WoL jelre való bekapcsolást (valahol ott, ahol az egyéb bekapcsolási beállítások is vannak). A hálókártyán az OP rendszerben kell ezt beállítani. Windows-ban egyszerű a dolog, az eszközkezelőből kikeressük a kártyát és a beállításai közt kikeressül a WoL-t. Linux-on egy kicsit más a helyzet.

  • beállíthatjuk egy alkalomra az alábbi paranccsal
    ethtool -s <interface> wol g
  • beállíthatjuk állandóra egy init scripttel (init script-ekért lásd: …)
    $ sudo vim /etc/init.d/wolconfig

    #!/bin/bash
    ethtool -s eth1 wol g
    exit
    $ sudo update-rc.d wolconfig defaults

Routerünkön rendeljük hozzá a bekapcsolni kívánt gép IP-jét a MAC címéhez, ugyanis kikapcsolás után a router már nem fogja tudni melyik géphez melyik IP tartozott. Ezt nem elég megtennünk a DHCP beállításoknál, hanem az ARP beállításoknál is össze kell rendelnünk a kettőt. Ezek után a gép bárhonnan ébreszthető a világhálóról. Legegyszerűbb a http://wakeonlan.me oldal szolgáltatása. Ha bekapcsolás után lemásolod a linket akkor később az adatokat sem kell újra beírnod. Ami a legjobban tetszik nekem ebből, hogy a mobilomról is működik, így akár bekapcsolhatoma  gépem mielőtt hazaérek.

Ha már bekapcsoltad a géped, jöhet bármi. A Windows-os gépem esetében én rászoktam a távoli asztal használatára, mert tök kényelmes. Bejelentkezel és ott az asztalod előtted, eléred a háttértárakat meg minden. Ha épp nem a letöltéseket irányítom, hanem csak bizonyos fájlokra van szükségem, akkor elindítom az FTP servert és már ki is lépek. Azonban hiányzott valami egyszerűbb, valami olyasmi mint az SSH, úgyhogy felraktam windows-ra a copSSH-t, mely lényegében ugyanaz mint a többi. Felrak egy lebutított Cygwin-t és rápakolja az OpenSSH-t. A copSSH-val annyi a különbség, hogy van egy egyszerű GUI a beállításaihoz. Ezen keresztül elérhető windows vagy linux konzol is a gépünkön, de a szokásos tunnelezés is működik. Ha egy kicsit többet foglalkoztam vele írhatnék tapasztalatokat arról, hogy lehet RDP-t használni ssh-ba csomagolva, de egyelőre ez kimaradt.

Linuxon hasonló témában a VNC-t szokták emlegetni, de az más mint az RDP, mivel egy-az-egyben átadja az asztalt egy távoli felhasználónak így ketten mozgathatjátok ugyanazt az egeret, melynek arra az esetre van értelme amire kitalálták, hogy segíts másokon távolról. RDP-hez hasonló dolog az NX, mely külön session-t csinál, ezért több felhasználó is használhatja ugyanazt a gépet, mert nincs vele képernyő, meg egér megosztás.

Aztán tegnap új szintre lépett a probléma. Kellett valami amivel az ágyból irányíthatom a videólejátszót és a gépet is. Alap, hogy a rádiós billentyűzet megoldja ezt a problémát, de nem volt kedvem levenni a polcról, ezért kipróbáltam a telefonomba épített távírányítási lehetőségeket végre. Háromféle funkció van és mindegyik bluetooth-on keresztül tudja vezérelni a gépet. Van egy gombkiosztás prezentációhoz, egy médialejátszóhoz, egy pedig általános használatra. Ez utóbbi kezeli az egeret és a billentyűzetről a nyilakat, az ENTERt, az ESC-et és az ALT+TAB-ot. Ezzel már kényelmesen lehet mondjuk Total Commandert használni, de az egér része nagyon érzékeny és sokat ugrik, szóval semmi finom kattintásra nem alkalmas. A prezentációs cuccot nem próbáltam, a médialejátszó része pedig csak windows mediaplayer-hez működött, de aztán a zoom playerben is be lehetett állítani egy-két gomb átkonfigurálásával, így az alap funkciók kényelmesen elérhetővé váltak és a telefonnal tudtam irányítani az esti filmet a gépemen.