M@D_FiSt went mad…

Sosem tudom eldönteni, hogy mindent felírjak-e valahova, vagy majd a google mindig jó lesz, ahogy eddig is. Ugyanis ahogy próbálom egyre használhatóbba tenni a gépet, hogy tényleg ne kelljen mindenért VirtualBox-ot indítani és a windows indítani, egyre nagyobb gebaszokba futok, melyre a megoldások már nem a google első találatai között vannak és a legtöbb még így is csak kérdés szinten merül fel, megoldás nem nagyon van. És úgy érzem ez az ami miatt az átlag windows user sosem fog áttérni linuxra. Utáljuk a Microsoft-ot, mert minden elsöpör, leigáz, mert fizetni kell érte és mert néha gebaszos és nehéz, de úgy érzem azt az érdemét mindig is elfelejtik, hogy a hülye is el tudja irányítani, márpedig ez nagy szó.

Mondjuk ha ilyen szempontból nézzük, az ubuntu (meg még biztos van pár disztribúció) tényleg hasonlít már valami használhatóra. Miután feltelpítjük, van internetünk, firefox-unk, lejátszó programunk, torrent, azonnali üzenetküldő és irodai csomagunk. Ezzel már tényleg sokáig el lehet lenni, de annak aki már véletlenül haladó felhasználónak minősül windowsban is, igencsak meggyűlhet a baja, ha a linuxot ki akarja mozdítani az alapértelmezett állapotából és hamarosan rá kell döbbenie, hogy szép dolog a szabad (és főleg ingyen) szoftver, de korántsem nyújt akkora felhasználói élményt, mint az erre dedikált, interaktív windows programok.

Többször bújtam úgy a google-t, hogy milyen ekvivalens vagy hasonló programok érhetőek el linux alatt, amit már windows-on úgy megszoktam és a helyzet siralmas. Valami gebasz mindegyikkel van. Alant összegyűjtöttem pár pontban mik azok amik legjobban felhúztak az utóbbi rövid ubuntu használatom során.

Több hangkártya esete:

Mindig is óckodtam az alaplapi hangkártyáktól. Elsősorban a laptop-ba szerelt gyenge minsőgű daraboktól, melyek jel/zaj viszonya igencsak szerény volt. Valahányszor processzos igényes művelet, vagy egyéb nagyobb áramot fogyasztó esemény zajlott a gépben, egyszerűen belesistergett a hangba. Ezt még apám gépén is tapasztaltam és igencsak frusztráló tud lenni. Ezért az új gépem alaplapi hangkártyája melléé feltétlenül kelltt valami más. Petitől kaptam is egy Audigy-t. Rendes verziószámot vagy ilyesmit nem sikerült kideríteni, mert a Creative honlapja nem engedett konkrét típusszámokra keresni, így tényleg csak annyit tudok, hogy van egy 5.1-et tudó Audigy hangkártyám.

A windows a két hangkártya ügyét egész egyszerűen intézi. A hangbeállításoknál kiválasztható melyik legyen az alapértelmezett, de ezen felül majdnem minden program ami használ hangot ki tudja választani, hogy melyik hangkártyára küldje a hangot. Értem ezalatt főleg a médialejátszó programokat. Ezzel szemben linux-on ez egy totálnagy szívás. Ahhoz már nagyjából hozzászoktam, hogy tényleges eredményeket linuxban, csak a konzolba írogatva lehet elérni. Eleve azért, mert a legtöbb dologhoz root jog kell, a sudo-nak pedig tudtommal nincs grafikus felülete. Másrészt azért, mert a legtöbb beállítást csak textfile-ok módosításával lehet elérni.

Linux alatt az ALSA kezeli a hangot, mert úgy tűnt ezt mindegyik cucc tudja használni, néha úgy tűnik működik. Van beállítási lehetőség arra is, hogy különböző hangeseményekre más hangkártyát válasszunk, de ez kb. egyedül a beépített totem és rythimbox-ra igaz. A többi szinte mind a default hangot akarja, ami nálam az alaplapi. Az alábbiakban felsorolok néhány programot, és hogy miket követtem el, hogy úgy működjön ahogy nekem kell.

VirtualBox: Ebben az esetben nem is tartottam bajnak, hogy az alaplapi hangkártyát választotta, mert annak a gép mindkét oldalán vannak csatlakozói és úgyis csak arra használom, hogy msn-en keresztül beszélgessek a barátnőmmel és így ezt megtehetem a gépnél ülve az előre szerelt csatlakkozókkal és ágyban fekve, a hátsó csatlakozókkal. Az egyetlen gebasz az volt, hogy nem volt mikrofon, mert alapból minden le van halkítva, így a mikrofon bemenet is. A másik pedig akkor van, ha az ALSA egyszer csak másképp számozza a hangkártyákat és nem az alaplapi az alap, de ez meg egy újraindítással megoldható.

mplayer: Úgy éreztem eddig kb. ez az egyetlen program amivel lehet hangkártyát választani. Igaz csak console-ból, de lehet. A lejátszónak az -ao alsa:device=hw=2.0 paranccsal sikerült az Audigy-re kiküldenie a hangot.

WINE: Rövid lejátszóprogram keresés után, arra jutottam, hogy mind szar (bővebben később), így feltettem WINE alá a foobar-t, mert azt már megszoktam és az elmentett config-nak köszönhetően, pont olyan lett mint rég. Ráadásul a last.fm kliens is tökéletesen felment rá és fel is ismerte a lejátszóprogramot. Egyetlen gondja, hogy nem lehet default player-ré tenni és még a megnyitási lehetőségekből sem lehet kiválasztani, de nem érdekelt. A gondja viszont, hogy a WINE is csak az alapértelmezett hangkártyát akarta a használni. Kerestem config-file vagy registry alakítási lehetőséget, hátha ide is meg lehet adni az eszköz számát vagy valami, de nem találtam semmi érdemlegeset. Amit találtam az pár beilleszthető registry kulcs, mely arra hivatott, hogy átvegye az irányítást és manuálisan válasszon hangkártyát. A dolog valamiért nem működött. Egyrészt nem tudom pontosan hány ALSA eszközöm is van és azt sem tudom pontosan, hogy az ALSA 0-tól számoz a WINE pedig 1-tól akkor most milyen számokat kéne beírni, de végülis az “AutoScanCards = Y” és a “UseDirectHW = Y” beállítások azt eredményezték, hogy most már csak az Audigy-re hajlnadó kiküldeni a hangot. A probléma végülis megoldva, csak csöppet tanácstalan vagyok, hogy miért…

Lejátszó programok:

Szeretek zenét hallgatni és szeretem ha egyszerűen, de hatákonyan tehetem, ha lehet így fogalmazni, így több programot is kipróbáltam erre a célra.

Totem: A beépített lejátszó program ubuntu-ra. Miután feltelpítjük a gstreamer pluginokat, elvileg mindent tud (kivéve rm, wmv…). Alapértelmezett lejátszóak nem rossz, de a filmek esetén alig lehet bene rendesen tekerni, az mkv-khoz gyenge a teljesítménye, nem jegyzi meg a lejátszólistát és nem támogatja a last.fm-et. Arra jó, hogy ha hirtelen meg kell nézni vagy hallgatni valamit, de amúgy számomra egy kalap szar volt.

Rythmbox: Eza  másik alapértelmezett cucc, zenére. Ez már használhatóbbnak tűnt, a last.fm-et is tudja, az ipod-ot is felismeri, de a media library (ld. winamp) szintű felülete, a playlist és az utoljára játszott szám hiánya elvágta nálam ezt is. Egy darabig használtam, de valami jobb kellett.

VLC: Ennek örültem, mert ez egy “mindenttudó” lejátszó amit már windows alatt is sűrűn használtam. De sajna a libavcodec nehezen bírta a H264-es HD filmeket és az SSA feliratok stílusait sem töltötte be. Továbbá utálom, hogy nem lehet rendesen szabályozni, nem lehet vele finoman tekerni és az átállított hotkey-ket is leszarja. Ez is arra jó ha valamit már semmi nem visz, csak gyorsan meg kell nézni.

mplayer: Legnagyobb baja, hogy konzolos, de azon kívül még indig ez a leghasználhatóbb. A rengeteg beállítási lehetőség segítségével sok mindent úgy lehet megnézni ahogy szeretnénk. Synaptic-ból telepítve mindent felrak, amit tud. De sajna ezzel is az a gond támadt, hogy az ffH264 codec gyenge. A processzor sok mindent kibír és még biztos húzhatnám az egekig is, de nem akarom. A megoldás a problémára a CoreAVC, mely azonban egyrészt rohadtul nem ingyenes, másrészt rohadtul nem Linux-os. Ennek ellenére mégis belevágtam, mert olyan nincs a Matrix Reloaded egy első percét ne tudjam megnézni 1080p-ben. A dolog abszolút megoldható, a megfelelő guide követésével, de a gondja az, hogy magadnak kell lefordítani az mplayer-t. Persze egy linux-osnak ez gyerekjáték, de nekem eléggé idegesítő volt, ugyanis ahhoz, hogy egyáltalán legyen kép meg hang, le kell fordítani az x11, illetve alsa modult is, melyhez feltétlenül szükség van a -dev package-ekre, ezek nélkül ugyanis szarik az egészre és nincs kép meg hang. Tüzetesen átnézve és többször lefutattva a ./configure-t végül minden általam fontosnak ítélt dologhoz feltéve a -dev package-eket, sikerült működőképes formában lefordítani. Ezek után már csak az a gond, hogy mindent amihez mplayer kell szintén le kell fordítani, ugyanis a synaptic számára az mplayer nincs feltéve.

smplayer: Ez meg az előző frontend-je. Szép, egyszerű, de mégis sok beállítási lehetőséget rejt és még azokon felül is lehet hozzá írni sima mplayer parancsokat, ráadásul minden fájlhoz külön is lehet definiálni a beállításokat. Gondja csak az volt, hogy ezt is le kellett fordítani, mert synapticból indítva feltette volna az mplayer-t is.

CD/DVD írás:

Na ez is egy gebaszos téma volt. A legnagyobb baj ezzel, hogy a linux-os programokban kevés a beállítási lehetőség, nem ismerik fel az író tényleges írási sebességeit és alapból oylan lemezeket írnak melyek nem olvashatóak windows alatt. Igazából nincs kedvem felsorolni őket, mert egyik sem tetszett. Az alap egy nautiéusba integrált íróprogi, amibe csak bele kell dobálnia  fájlokat és már ír is, persze szart, mert a linuxon kívül nem tudta olvasni semmi. Aztán próbáltam még Brasero-t, de nem már nem mertem vele írni, ahogy K3B-vel sem, amit dícsértek, de ha már gnome-ot használok feketés theme-el akkor már ne éktelenkedjen itt nekem egy világos két szar. Ezért végül elegem lett és leszedtem a Nero Linux-ot. A megszokott választás, a megszokott lehetőségek és még WINE sem kell hozzá. A gond ismét csak az elvvel van, ugyanis, ahogy a többi Nero, a linuxos változat sem ingyenes.

WINE:

Ahogy fentebb említettem, ez az a cucc amibe windows programokat különösebb emuláció vagy processzor-igény nélkül lehet futtatni. Gondja, hogy sokmindent nem lehet. Ilyenek voltak számomra a banki kártyaolvasó szoftverei és meghajtói, a WLW, az IE7 és a .NET 2. Viszont a dolog nem volt haszontalan, ugyanis működik vele a foobar2000, a last.fm kliens, a utorrent és a mIRC is. Hogy miért ezeket hsználom amikor van linux-os megfelelőjük is? A foobar-t már azt hiszem kirészleteztem fentebb.

A utorrent-et azért használom, mert ez esetben tényleg nem volt kedvem máshoz nyúlni. Kipróbáltam ugyan a transmission-t, de kevésnek éreztem. Ennyi erővel operával is torrentezhettem volna. Egyetlen gondja, hogy buborékokat nem tudja kiírni és az egér rávitelével sem mindig jelenik meg az aktuális sebesség info, de az windows-on sem mindig, úgyhogy nem para. Ezen kívül nem lehet alapértelmezetté sem tenni, de még így is mindig jobb mint a többi.

A mIRC megint egy olyan dolog, hogy beleszarok vele a nagy “szabad-szoftver” elvbe, pláne úgy, hogy az X-Chat minden leírás szerint, hozza mindazt amit a mIRC is. A gond azonban az X-Chattel az volt, hogy kibaszott lassú volt az XDCC-hez. A CTCP-s letöltéseket már nem próbáltam, épp eléggé lehangolt, hogy egy ismerten megabites forrásból miért jön csak 4-5kB/s-el az adat, ezért döntöttem végül inkább a mIRC mellett.

NTFS:

Végül pedig szeretnék kitérni a fájlrendszerek jelentette gebaszra. A windows ugye NTFS-t használ és kb. ezt meg a régi FAT-ot tudja csak felismerni. A Linux viszont tudja az NTFS-t is, ezért nyilvánvaló, hogy egyedül azt a meghajtó formáztam ext3-ra amin az ubuntu van. A cucc úgy is felismeri a többit és szó nélkül bemountolja, ha épp szükség van rájuk, de csak írásvédetten. Teljes eléréshez manuálisan kell mountolni, vagy pedig a boot-oláskor elvégeztetni. Ezeket a dolgokat az ubuntu-ban, a /etc/fstab fájlban lehet megejteni. Itt arra az egyre kell figyelni, hogy a meghajtókat ne az általános /dev/… azonosítóval használjuk, mert a rohadék boot-ról boot-ra átrendezheti a meghajtók sorrendjét, hanem UUID szerint és akkor nincs többet gond.

Nagyjából ennyit akartam egyelőre. Az egészet csak azért írtam le, hogy ha egyszer megint abbahgynám az ubuntu használatát, de mégis vissza szeretnék térni rá, akkor ne kelljen már minden ground zero-ról indítani.

U.I. Marci, kuss! Kicsim, bocs!