Archive for Szeptember 2008
Reccs
Fel akartam tenni Gyulát youtube-ra ahogy karaokézik valami japán számra, de annyira fáj a lábam, hogy nem bírok elmenni a mobilomig. De tényleg, valahogy a sok piától félreléptem, teljesen magam alá fordult a bokám és most alig bírok menni. Persze részegen ebből nem sok jött át, ugyanis egy kis pihenő után simán ugráltam még egy órát, és még haza is tudtam jönni rákosborzasztóról. De ahogy józanodtam és elkezdett fájni a fejem is, a bokámba is belehasított a felismerés, hogy jajj hát engem tegnap meggyötörtek. Úgyhogy fáj. Nagyon. De nem akarom orvoshoz vinni, mert gipszet nem viselek el az hétszentség. Most borogatom és alszom. De azért megemlítem, hogy a parti jó volt. Olyan klasszikus Gyula-party. Sokat ittunk, hülyeségeket beszéltünk és miután mindenki kidőlt, Petivel végignosztalgiáztuk az összes régebbi Sonic Entropy számot is. Szóval leszámítva azt az apróságot, hogy végveszélybe kerültek a hétvégre tervezett partik a lábam miatt, egész jól éreztem magam. Most vissza is fekszem, mert még hideg is van.
Calculator day
Igazából ezt már tengap este meg akartam írni, de a masszív 14 óra, amit talpon töltöttem (valójában a seggemen ülve) az igencak kiszívta a lelkemet és a kreativitásomat, viszont egy hülye álom miatt most hajnali 4 óta fenn vagyok, úgyhogy most már meg tudom írni. Amúgy tényleg hülyeséget álmodtam, valami olyasmi volt benne, hogy egy kertes házban vagyok a konyhában és jönnek arcok, akik csakúgy bejönnek és akkor kaját kell nekik adni és még fagyit is van pofájuk kérni… Ébredni már úgy ébredtem, hogy vadászpuskával kellett volna őket várnom és jól seggbelőni ha mégis be akarnak jönni.
23
Nos jöjjön egy bejegyzés arról, hogy ilyen szar partin még életemben nem voltam a hajón. Jajj nem is ezt akartam írni. Nehéz úgy gondolkodni, hogy rendelésre készül a bejegyzés.
Na szóval az van, hogy tegnap kurva hideg volt. De tényleg, mentük és kurva hideg volt. Aztán hhuu, mi a picsa, azt megint kurva hideg volt. Na jó valójában a kötelezővel kellett volna kezdenem, de akkor ejtsük meg most. Boldog szülinapot kedves Anettalma, Krisztalma és Petralma!
Porcelánbusz-járat az ELTEre
alcím: úgyis minden szót elfelejtesz amíg a zuhanyból a gép elé érsz…
Avagy valamit már írni akarok és most téma is van úgyhogy nem kímélek senkit. Szóval aki még nem tudná, pótfelvételin benyomtam magam az ELTEre is, mert a fizikus szakról sem tettem még le (annyira). Így szeptembertől proginfós estis hallgató vagyok ami azt jelenti, hogy alig van órám és 4 évig fizethetek azért, hogy éjszakánként valamit a fejembe tömjenek. Persze ennyire nem sötét a helyzet, sőt… Egyrészt mert Pelikán elvtárs alapon valszeg nem kell fizetnem egy vasat sem, másrészt a mert a legtöbbek számára kínos és megtanulhatatlan matematika nagy részét egy tollvonással áthozom a BME-ről (remélhetőleg, mert még egyszer anal-t nem akarok tanulni – ja és ide most mindenki azt gondol amit akar).
Fenyves-feszt 2008
Avagy idén nem csak Salz, de Peti is meginvitált minket balatoni "villájába" egy welcome party erejéig. Okaeri Peter-san!!! Avagy légy üdvözölve újra a magyar valóságban
Ja és Marcit is ürvözöljük aki egy hónapos brémai kiküldetésből jött haza. Na és miután letudtuk a kötelezőt, lássuk mi is volt, de csak röviden mert mindjárt mennem kell, hogy jól összekarcolják a kezemet és kihozzák, hogy igazából nem vagyok allergiás különösebben semmire, csak viccből folyik az orrom és viszketek mindenütt
Jót autókáztam. Látszólag az utasaim is élvézték, csak a bal meg jobb mintha az utóbbi néhány napban felcserélődött volna
Aztán voltak nagy kaják, kis kaják, nagy tüzek, nagy tüzek, melyeket jól át lehetett részegen ugrálni. Meg volt szomszéd csalogató aktív hangfal hangpróba Future Prophecies-zel. Meg volt strandolás, éjszakai hullámlovaglás, meg libikóka is, de abból kimaradtam, mert piromán énem ápolása érdekében a tűzzel foglalkoztam Cowboy Bebop OST hallgatva. Ha kihagytam volna valamit, szóljatok



